2017 Galéria
Smidéliusz András teológiai előadása 2017. február 16.

Az Ágostai hitvallás egyházképe címmel tartott teológiai előadást gyülekezetünkben Smidéliusz András kajárpéci evangélikus lelkész. Előadásában azt vizsgáljuk meg, hogy ez a kifejezetten fontos hitvallási iratunk, az Ágostai hitvallás, hogyan beszél az egyházról. Az egyházról, mint a Krisztusban hívők közösségéről.
dr. Percze Sándor evangélizációs sorozata 2017. március 12-14.

EVANGÉLIKUS HITÜNK NÉGY ALAPPILLÉRE – Ezzel a címmel tartott 3 napos evangélizációs sorozatot vendégünk: dr Percze Sándor győr-ménfőcsanaki evangélikus lelkész. A „Sola”-k már egyre inkább ismertek számunkra, főleg most a reformáció 500. évében egyre többet hallunk róluk, de mennyire éljük meg őket? Mi evangélikusok nagyon büszkék vagyunk rájuk, de mennyire tartoznak hozzá mindennapjainkhoz? Erre világít rá ez a sorozat. Hallgassuk nyitott szívvel és fogadjuk be az elhangzó igéket. Az előadás a gyülekezet részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0340 azonosító számú támogatásából valósult meg.
2017. március 12. vasárnap 18:00 - 1. alkalom
Evangélikus hitünk négy alappilléréből a mai nap témája: Sola Scriptura – egyedül a Szentírás és Sola fide – egyedül a hit. Alapigék: Ezékiel 2,9-3,3; János 8,32 és 17,17
2017. március 13. hétfő 18:00 - 2. alkalom
Evangélikus hitünk négy alappilléréből a mai nap témája: Solus Christus – egyedül Krisztus és Sola gratia – egyedül kegyelem. Alapige: János 1,1-17
2017. március 14. kedd 18:00 - 3. alaklom
Evangélikus hitünk négy alappillérét igehirdetőnk, megtapasztalása alapján, még ezzel a kettővel toldotta meg: Sola experientia – egyedül a megtapasztalás és Sola caritas – egyedül a szeretet. Alapige: Lukács 15,11-32
Az előadás a gyülekezet részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0340 azonosító számú támogatásából valósult meg.
Evangélikus képeskönyv 2017. április hónap

A Gyülekezeti és Missziói Osztály a reformáció 500. évére egy kültéri installációt tervezett, mely bemutatja a reformáció múltját és jelenét. Az evangélikus képeskönyv április elején érkezett meg hozzánk. A templomunk előtt lett felállítva, és egészen május elejéig megtekinthető volt. Méreténél és külső megjelenésénél fogva sokaknak felkeltette érdeklődését, és ezt kihasználva, egy állandó felügyeletet tartva, a templomot is nyitva tartottuk sokak örömére. A képeskönyv egy nagyon jó ötlet volt, amely részletesen és érthetően mutatta be a reformáció lényegét, hatását, és a magyarországi evangélikusságról is részletes ismertetést adott. A kültéri kiállítás a gyülekezet részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0340 azonosító számú támogatásából valósult meg.
Ittzés János ny. evangélikus püspök előadása 2017. április 20.

Ittzés János püspök Úr 2017. április 20-án gyülekezet meghívására „Én evangélikus vagyok, halálomig az maradok…, de mit jelent az evangélikus?” címmel tartott előadást a Lutheri reformációról, amely – mint mondja – páratlan ajándéka az ÚRistennek, és a Lutheri reformáció örök érvényű üzenetet hordoz. Általa világosságra jött Isten igéjének világossága. Az előadás a gyülekezet részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0340 azonosító számú támogatásából valósult meg.






Konfirmáció 2017. április 23.



























EVANGÉLIKUS KERESZTYÉN A NEVEM, EZT A NEVET BÜSZKÉN VISELEM! A 2017. év konfirmandusai, szám szerint 14-en: Elekes Panna, Forján Bálint, Hincsics Lili Lívia, Luczák Veronika, Lukácsi Benedek, Lukácsi Lenke Éva, Rausch Petra, Rausch Vanessa, Sztranyovszky Laura, Vajas Viola, Vargyas Éva, Vigh Eszter Éva, Világi Bence, Zsirmon Hanna Krisztina. A konfirmáció ünnepi istentisztelet hangfelvétele meghallgatható a hangtárban.
Kerületi Missziói Nap: Sárvár, 2017. május 28.
























Sárváron a Nádasdy-várban került megrendezésre az idei Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület missziói napja. A felállított nagysátor nem volt elég, teljesen megtelt a vár udvara a résztvevőkkel. A köszöntők után Szemerei János kerületi püspök hirdette Isten igéjét. „A kegyelem elé”, volt a prédikáció vezérmondata. Egyedül Isten kegyelme az, ami az elmúlt 500 év alatt, és ma is megtart minket gyengeségünk ellenére. Az úrvacsora után az ebédet fogyaszthattuk el, melyet a szarvasi diakónia szolgálói készítettek „gulyáságyúban”. Délután gazdag programok sokasága közül választhattunk: sport, múzeum, színi előadás, vetítés, koncert, hangverseny. Majd a program végén, lelkiekben gazdagodva, úti áldással indulhattunk hazafelé. A missziói napon való részvételt a Gyülekezetünk részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0340 azonosító számú támogatása segítette
Gyülekezeti kirándulás: Budapest, Dobogókő 2017. június 24.





























Gyülekezetünk a társgyülekezetekkel együtt utazott Budapestre, hogy a Reformáció 500 emlékév program keretében ellátogasson a Bibliamúzeumba, a Petőfi Irodalmi Múzeumba és az Evangélikus Múzeumba. Mindhárom helyen gazdagon összeállított kiállítás, és a mai kornak megfelelően interaktív előadások és eszközök színesítették a látnivalókat. Az Evangélikus Múzeumban külön érdekesség volt, hogy itt megfoghatók is voltak a kiállított tárgyakat, és a múzeum igazgatójának tárlatvezetése (köszönet érte) minden igény kielégített. Az idő ennyi minden befogadására azért kevésnek bizonyult, de így is kijelenthető, hogy mindenki gazdagodott a múzeumokban látottakkal. Budapestről, a nagyvárosi forgatagból a közelben lévő Pilisben utaztunk, hogy egy kicsit a természetben is gazdagodjunk azzal a látvánnyal, amit a dobogókői panoráma nyújthatott. A kirándulás programjait a Gyülekezetünk részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0340 azonosító számú támogatásból valósítottuk meg.
Reformáció 500 - Luther nyomában Németországban 2017. augusztus 22-27
























































































































A mosonmagyaróvári, ászári, szentendrei gyülekezetek tagjaiból összeállt csoport közös kiránduláson vett részt augusztus 22 és 27 között Németországban, a reformációi emlékévhez kapcsolódóan. Sándor Frigyes miskolci lelkész vezetésével jártuk be Luther Márton életének állomásait, főbb események helyszíneit. Az utazás során részletes ismereteket szereztünk – Sándor Frigyes felkészültségének köszönhetően – Luther Márton életéről, tanulmányairól, szerzetessé válásáról, római útjának következményeiről, Wittenbergbe küldéséről, a 95 tételről, a pápai és birodalmi kiátkozásról, bibliafordításokról, a reformáció megállíthatatlan terjedéséről, házasságáról. Részesei voltunk Wittenbergben, a Magyar napok eseményeihez kapcsolódó, hajdani egyetem épületének falán elhelyezett Dévai Bíró Mátyás és Leonard Stöckl emléktábláinak avatásán is. Utaskísérőnk egyben lelki vezetőnk is volt. A teljes út felért egy csendes heti evangélizációs sorozattal. A kirándulás programjait önerőn kívül a Gyülekezetünk részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0350 azonosító számú támogatásából, valamint a Harangszó Alapítvány részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0339 azonosító számú támogatásából valósíthattuk meg.
A kirándulás programjait önerőn kívül a Gyülekezetünk részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0350 azonosító számú támogatásából valósíthattuk meg.
A kirándulás programjait a továbbiakban a Harangszó Alapítvány részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0339 azonosító számú támogatásából valósíthattuk meg.
Reformáció 500 - Az Erdélyi reformáció és a magyarság nyomában 2017. szeptember 19-23.





























































Reformáció 500 emlékév alkalmából a Harangszó Alapítvány jóvoltából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében, a Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett jubileumi programok támogatás keretében elnyert pályázat alapján valósulhatott meg ez az utazás. A támogatással lehetőséget kaptunk a Brassó melletti csernátfalui evangélikus testvér gyülekezetünk meglátogatására, és velük közösen a Brassó környéki reformáció emlékhelyek felkeresésére. Az utazás továbbá lehetőséget biztosított magyar vonatkozású erdélyi emlékhelyek meglátogatására, főhajtásra is. Ez úton is köszönet illeti a csernátfalui testvéreket, önzetlen szeretetükért, egymás iránti megbecsülésükért, magyarságuk töretlenül elkötelezett, óhazához hű megtartásáért, Istenben vetett hitükért. Jó volt veletek, jó volt közöttetek! A kirándulás programjait a Harangszó Alapítvány részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0349 azonosító számú támogatásából valósíthattuk meg.

A kirándulás programjait a Harangszó Alapítvány részéről pályázaton elnyert Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrások Támogatáskezelő REB-17-PROG-0349 azonosító számú támogatásából valósíthattuk meg.
A reformáció Erdélyben
Erdélyben a reformáció első jelei az 1520–30-as években mutatkoztak, elsősorban a szász városokban, 1527-ben például I. János király rendelettel tiltotta el a nagyszebenieket a „lutheránus eretnekség” terjesztésétől. Ugyancsak az ő jelenlétében tartották 1538-ban a segesvári hitvitát Szántai István kassai iskolamester és Szegedi Gergely ferences szerzetes között, a döntőbíróságot pedig Adrian Wolphard kolozsvári plébános, püspöki vikárius és Kálmáncsehi Sánta Márton gyulafehérvári kanonok vállalta. Szántai lutheránus tanai annyiban győzedelmeskedtek, hogy a király békében hazaengedte őt, a döntőbírók pedig a reformáció pártolóivá váltak.
Brassóban a külföldön tanult iskolamester és nyomdász, Johann Honter foglalta először írásba a reformáció programiratát 1539-ben, majd a következő években a megújított igehirdetés, a Szentírásra alapozott tan és a vizitációkon ellenőrzött egyházfegyelem a környező barcasági gyülekezetekben is elterjedt. Jeremias Jekel brassói plébános nősülésével adta jelét a reformáció melletti elkötelezettségének. Honter 1543-ban a Reformatio ecclesiae Coronensis (A brassói egyház megújítása) c. könyvben foglalta össze az eredményeket, az ebben rögzített egyházi életgyakorlatot más szász városok is átvették, és az országgyűlés is elfogadta.
A Partiumban néhány év késéssel indult meg a hitújítás, 1545-ben azonban a környék prédikátorai már zsinatot tartottak Erdődön, ahol az Ágostai Hitvallás módosított szövegét fogadták el.
Kolozsvárott a Wittenbergben tanult Heltai Gáspár plébánossá választása (1544) jelzi a reformáció kezdetét, a megújított hitgyakorlatot mind a szász, mind a magyar prédikátorok és iskolamesterek követték. Heltainak Georg Hofgreffel együtt fenntartott nyomdája 1550-től sorra jelentette meg a reformáció irodalmának legfontosabb kiadványait: ágendáskönyvet, Luther kiskátéját, énekeskönyvet stb. Ugyancsak Heltai szervezte meg a bibliafordító munkaközösséget Kolozsvártól Baranyáig, műhelyében jelent meg a teljes Újszövetség és az Ótestamentum fontosabb könyvei.
(Sipos Gábor Az erdélyi református egyház múltjából)
