Lelki táplálék

A kegyelem harmatja szeptember 14. napi igéje:

Ki ül a trónon?

Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Mt 7,21)

Láttam egyszer egy három körből álló ábrát. Az első kör közepén egy trónszék volt, azon ült valaki, s a körön kívül egy kereszt, ami Istent jelképezte. Az Isten nélkül élő ember képe ez. Isten kívül van az érdeklődési körén, az életén, nem tagadja, de mintha nem létezne, számára nincs. Isten nélkül kel és fekszik, Isten nélkül hoz döntéseket, ő maga ül az élete trónján, ő uralkodik, Isten nélkül él és hal meg, és nem tudja, hogy így tölti majd az örökkévalóságot is.

A második körben ugyanezen a széken ugyanez az ember ül, csak a kereszt már a körön belül van. Ez az ember már tud arról, hogy van Isten, érdeklődik iránta, talán tiszteli is őt – de csak úgy távolról. Az élete trónján még mindig ő feszít, és gyakorlatilag ugyanúgy Isten nélkül dönt, mint az előbbi. Legfeljebb megpróbálja bevonni Istent az eseményekbe, kéri a segítségét ahhoz, hogy saját elgondolásait megvalósíthassa. Még az imádságot is erre akarja használni: megmondja Istennek, hogy mit tegyen. Aztán ha nincs rá szüksége, nélküle is megvan.

A harmadik körben a kereszt van a trónon, s az ember ott térdel az ÚR előtt. Átadta az uralmat Istennek, ő pedig magát megalázva áll Ura rendelkezésére. Kérdése ez: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Teljes bizalommal ráhagyatkozik Isten döntésére, tőle kér útmutatást, minden tőle kapott képességével őt akarja szolgálni. Senki sem kényszerítette erre, magától döntött így, tudja, hogy ez a legjobb neki.

Jézus Krisztus azért jött utánunk, hogy ne pusztuljunk el Isten nélkül. És ne hitegessük magunkat azzal se, hogy ha nem tagadjuk a jó Istent, sok mindent tudunk róla, ez elég az üdvösséghez! Arra akar elsegíteni, hogy legyen vele igazi, élő közösségünk, és tudjuk őt szolgálni már itt, és örökkön-örökké.

Forrás: Cseri Kálmán, A kegyelem harmatja áhítatos könyv, Végh Tamás ábráival

2025. szeptember 01. napi igék:

„Ragaszkodjatok viszont Istenetekhez, az Úrhoz, ahogyan a mai napig tettétek!” (Józs 23,8)

„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” (Zsid 10,25)

E sorok írója, ha nem is egyház-, de felekezetelhagyó. Átministrált gyermekévek után a lázadás lökött a kereszt teológiájának ölelésébe. Sokszor felmerült bennem, hogy nem lettem-e volna jobb eszköze az Úrnak a római oldalon. Főleg így, hogy értem a lutheri mondat súlyát: a kereszt az egyetlen teológia. Ragaszkodjunk az Úrhoz, és/de ne hagyjuk el a gyülekezetünket?!

Pedig néha nehéz a kettő egyszerre. Nem csak akkor, amikor a lelkes kamaszszívben fellobog az elhívás, sokkal profánabb helyzetek is előállhatnak: például el kell költözni otthonról. Más a lelkész, más a gyülekezet, talán nincs is helyben templom, csak a szomszédos helységekben. Nem lehet bedobozolni a gyülekezetet a költözésnél. Akkor hogyan?

Meglátásom szerint a kulcs valójában az Istenhez mint a Krisztust értünk adó Úrhoz való ragaszkodás. Az élet változik, a gyülekezet is körülöttünk. Temetünk és keresztelünk, költözünk, mert úgy hozza az élet, és más a templom, mások a szokások, és az ismerős énekek lüktetése is más. De az életünk alapja az Isten. Ő ad gyülekezetet. A gyülekezethez ragaszkodás az Istenhez ragaszkodás áldott tünete. Nem a templomi falak, a képek, és nem is a prédikáló lelkész vagy a megszokott egyházfi a gyülekezet. A Krisztus vérén megváltott emberéletek a gyülekezet. Ahol az ember embernek nem farkasa, hanem testvére Krisztusban.

Urunk! Téged kérünk, hogy ne emberségünk bűneiből akarjunk hidakat építeni egymáshoz, hanem a te kereszted hidalja át a szakadékokat. Hidalja át köztünk és közted, s így legyen híd a szívek között. Mert kegyelem, ha megszólíthatunk téged magányunkkal vagy életünk súlyával. De még nagyobb kegyelem, amikor nyitott szívvel kezdhetjük együtt az imát: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” Urunk, legyen meg akaratod. Ámen.

Farkas Ervin

Forrás: Lelkesítő – Lelki útravaló az év minden napjára

Itt meg is hallgatható:

00:00

2025. július 23. napi igék:

„Tágas térre vitt ki engem [az Úr], megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (Zsolt18,20)

„De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló…” (1Kor 15,10)

Mint a reggeli nap simogató fénye, amely átjárja arcodat, mint a kitárt atyai kéz ölelése, amelybe beleszaladhat a gyermek, olyan Isten kegyelmének a megtapasztalása. Aki megadja annak a lehetőségnek az átélését, hogy szeretetében biztonságra és szabadságra lelhetsz. Mert Isten kiszabadít a csapdahelyzetből, megsegít a betegség idején, életed hullámvölgyeiben is ott van veled, belekapaszkodhatsz, és ő fogja a kezed. Aminek az elérése mindeddig lehetetlennek tűnt, az az ő segítségével megvalósulhatott.

Jó, ha tudod, Isten vezetése és útmutatása nélkül nem lennél ott, ahol most vagy. A kételyeket ő oszlatja el szívedben. A szakadékokat, amelyek elválasztottak lehetőségektől, emberektől, céloktól, az ő segítségével tudtad áthidalni. Kegyelme Jézus által lett a tiéd, aki a te bűneidért is naponta könyörög és esdekel az Atyánál, aki érted is feláldozta életét a Golgotán.

Légy hálás Istennek ezért a nagy ajándékáért, amely irgalmassága és kegyelme által tiéd lehet. A tágas tér, amelyről a zsoltáros beszél, Isten végtelen szeretete. Maga az isteni jelenlét megtapasztalása. Annak átélése, hogy az Úr veled van, szeretete körbevesz és tanácsol, vezet minden helyzetben.

Köszönöm, Uram, hogy felszabadítasz a jóra. Megláttatod velem másokban a szeretetre méltót, az esendőt, a segítségre szorulót. Köszönöm, hogy engem is felemelsz és tanácsolsz. Kérlek, vezess, hogy a te utadon tudjak járni, tágas téren vagy éppen szakadékokon ívelő hidakon át. Kérlek, őrizd meg szeretteimet és minden embert a kísértésektől, és vezess mindannyiunkat az örökkévalóságban tehozzád. Ámen.

Szarka Éva

Forrás: Lelkesítő – Lelki útravaló az év minden napjára