Evangélikus

Gyülekezet


Mosonmagyaróvár

Hittanórák

HomeHittanórák

Jézus mondja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.Mt.28,18-20

A gyülekezet működési területén a katekézisre, vagyis a kereszténytanítás átadására gyerekek esetében két formában kerülhet sor.

Egyrészt a jelenlegi állami törvények lehetővé teszik a szülők számára, hogy általános iskolában erkölcstanra, vagy felekezeti hit- és erkölcstanra írassák be gyermekeiket. Az evangélikus felekezet így a közoktatásban is igyekszik a hittanórák megtartását ellátni.

Ez azonban gyülekezetünk működési területén a nagy létszámú általános iskola miatt nehézkes, minden tanévben azokban az iskolákban látjuk el a hit- és erkölcstan oktatását, ahol nagyobb létszámú érdeklődő van, továbbá az intézménnyel sikerül olyan időbeosztást kialakítani, ami az iskolának és a hitoktató lelkésznek is megfelelő.

Azoknak a gyerekeknek, akiknek a hit- és erkölcstan az iskolai keretek között nem valósulhat meg, lehetőségük van gyülekezeti alkalmak látogatására, melyek azonban minősülhetnek iskolai tevékenységnek, így osztályzat is szerezhető. Ilyen esetben az intézménynél jelezni kell, hogy a szülők igényt tartanak a hit- és erkölcstan oktatására, melyet a gyermek tanrendi időbeosztáson kívül a gyülekezet szervezésében kap meg.