Evangélikus

Gyülekezet


Mosonmagyaróvár

Konfirmáció

HomeKonfirmáció

Jézus mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (Jn 14,15-17)

A konfirmáció hitünk megerősítése.

A keresztségben Isten gyermekeivé leszünk, de csak akkor tudjuk megélni istengyermekségünk, ha tisztában is vagyunk azzal, hogy ez mit jelent, mit ad nekünk, mire hív el! A konfirmáció éppen ezért a hit megerősítése. A keresztelőkútnál kapott szövetség tudatosítása, a Szentlélekbe kapaszkodás „képességének” elmélyítése.

 

Gyülekezetünkben a gyermek konfirmáció 12-14 éves kor között történik, két tanéven keresztül zajló felkészítéssel Konfirmációs Ifjúsági Kör keretein belül. Felnőtt konfirmációra is van lehetőség, előzetes egyeztetés alapján. A konfirmációs felkészítést ünnepi Istentisztelet zárja!