Evangélikus

Gyülekezet


Mosonmagyaróvár

Lelkészeinkről

FőoldalLelkészeinkről
Farkas Ervin

Farkas Ervin 2022. szeptember 1-től szolgál gyülekezetünkben megválasztott lelkészként. Ünnepélyes beiktatása 2022. október 1-én volt templomunkban.

Született Győrött, 1990. augusztus 22-én.

Édesanyja Horváth Teodóra szövő, édesapja Farkas Ervin gépesített üzemmérnök, hőkezelő. Vallását gyakorló római katolikus családban nevelkedett. Egyetlen húga, Teodóra.

Általános és középiskolai tanulmányait a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központban folytatta, itt tett érettségi vizsgát.

Önszántából 2007-ben konfirmált, s tért az Ágostai Hitvallás szerinti hitre Csornán. Felkészítő és konfirmáló lelkésze Tubán József volt.

 

Középiskolai évei alatt aktív volt a Keresztény Ifjúsági Egyesületben, 2007-től az egyesület győri Tappancs csoportját vezette, mint ifjúsági vezető.

A középiskola után az Evangélikus Hittudomány Egyetem teológus-lelkész szakára nyert felvételt, melyet 2015-ben fejezett be. Diplomamunkája kutatási témáját az eugenikára adott keresztény reakciók képezték, Az Eugenika története keresztény szemszögből címen adta le, s védte meg sikeresen.

Hatodéves szolgálata során mentora Lindákné János Zsuzsanna volt, a szolgálatot a Hévízgyörki Evangélikus Egyházközségben teljesítette.

Az egyetem évei alatt a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségben (MEvISz) önkénteskedett a Bárka csoportban, mozgássérültek mellett. A MEvISz elnökségi pót-, majd elnökségi tagja is volt ez idő alatt, valamint egy éven keresztül az akkor még MEvISz által fenntartott kemenesmihályfai táborhely megbízott intézményvezetője is volt. A Szövetségben szolgálva gyermekotthoni foglalkozásokat tartottak teológus önkéntesekkel, és egy gyógy- és dráma pedagógus vezetésével a pestszentlőrinczi Aga gyermekotthonban.

Az egyetemi évek abszolválását követően Szemerei János püspök ordinálta a győri nádorvárosi templomban, majd küldte ki augusztus 15-i szolgálati kezdéssel Lovászpatona és Vanyola Evangélikus Egyházközségek szolgálatára. Principálisa Polgárdi Sándor, Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese volt. A parókus lelkészi vizsga letétele után itt választotta meg a lovászpatonai gyülekezet lelkészének.

Közegyházi szolgálatként a Mátrafürdei Szélrózsa találkozó szervezésében kiemelt munkatársként a szállások ügyét koordinálta, majd a Büki Szélrózsa operatív munkaágainak vezetője volt.

2018 őszén kezdte meg második diplomaként a tanítóképzőt a győri Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János karán.

2022. szeptember 1-től a Mosonmagyaróvár-Rajka-Hegyeshalom-Levéli Evangélikus Egyházközség megválasztott lelkészeként szolgál. Ünnepélyes beiktatására 2022. október 1-én került sor, amelyen alapigéje a 100. zsoltár volt.

Kiss Miklós

Nyugállományba vonult lelkészünk, Kiss Miklós esperes 37 éven keresztül szolgálta gyülekezetünket.

1955. december 23-án Győrságon született. Abban a faluban, amelynek gyülekezetét lelkész édesapja alapította, és amelynek templomát ugyancsak ő építette a gyülekezet tagjainak támogatásával a legsötétebb Rákosi korszakban, 1951-ben.

5 éves korában, 1960-ban került édesapja a bezi-i gyülekezetbe, ahol gyermekkorát töltötte. A győri Kazinczy Ferenc gimnáziumban érettségizett. Továbbtanulási tervei között szerepelt, hogy a jogi egyetemet pályázza meg, de a vallásos környezet, az atyai példa, Isten elhívása bizonyossá tette számára, hogy a teológia a helyes út, így végül a budapesti Teológiai Akadémiára jelentkezett. Pedig a döntésében nem volt kényszerítő körülmény. Édesapja nem erőltette, hogy folytassa az ő lelkészi szolgálatát, de természetesen örült a döntésének. Sajnos nem adatott meg számára, hogy fiát megláthassa Luther-kabátban, mert néhány hónappal lelkésszé szentelése előtt meghalt.

1979-ben szentelte lelkésszé D. Dr. Ottlyk Ernő az akkori Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, majd segédlelkészként helyezte ki a Veszprém Megyei Lovászpatona gyülekezetébe. Hat évet szolgált Lovászpatonán. Igaz, itt volt egy másfél éves kihagyása, amikor keresztszülei meghívását elfogadva kiutazott az Amerikai Egyesült Államokba, Clevelandba, ahol lelkészi szolgálatot is végzett. Hazatérése után Lovászpatonán folytatta a lelkészi szolgálatot. Családi életében meghatározó volt a lovászpatonai időszak, mivel ott ismerte meg feleségét, Bendes Etelkát.

1984-ben nyugdíjazás miatt megürült a mosonmagyaróvári lelkészi állás. A gyülekezet pályázatot írt ki a lelkészi állás betöltésére. Ketten pályáztak, de a gyülekezet végül is őt választotta meg lelkészének. Az anyagyülekezeten kívül megörökölte a három társgyülekezetet is: Levél, Hegyeshalom és Rajkát, továbbá két szórványt: Halászi és Jánossomorját. Gyakorlatilag az egykori történelmi Moson-Pozsonyi Egyházmegye mosoni része, annak minden gyülekezetével együtt a szolgálati területévé vált.

Költözése 1985 januárjában, kemény téli időben, hófúvásban történt. Elmondása szerint lelkészi szolgálatát azzal az elgondolással kezdte, hogy hat év után egy lelkésznek váltania kell, és egy másik gyülekezetben kell folytatnia a szolgálatot. Lovászpatona esetében ez így is történt, ám Mosonmagyaróvár megfogta, megszerette a várost és a gyülekezetet, és itt maradt. Ebben a döntésében még az is befolyásolhatta, hogy 1985-ben már itt kötött házasságot a Lovászpatonán megismert Bendes Etelkával. Házasságukat Isten két gyermekkel áldotta meg. Enikő 1986-ban, Anikó pedig 1988-ban született. Azóta mindketten felnőttek, önálló életet élnek.

Városunk közéletében is fontos szerepet töltött be, hiszen nyitott mindenre. Jó példa erre, hogy az Ő felvetésére adott a gyülekezeti presbitérium felhatalmazást a kézzel faragott Trianon-kereszt, templom kertjében való felállításához. Az évente megrendezésre kerülő Trianoni és az 56-os megemlékezési ünnepségeken és egyéb városi rendezvényeken is aktívan rész vállal.

A közegyházi szolgálatairól elmondható, hogy idővel egyre szerteágazóbb lett. Már az első, un. rendszerváltó zsinat tagjává választotta, sőt annak egyik lelkészi jegyzője lett. Ezután még két ciklusban volt egyházunk törvényalkotó zsinatának tagja. 2006-ban feladatköre tovább bővült azzal, hogy a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye esperesének választották, mely tisztségében 2012-ben és 2018-ban is megerősítették. Esperességéhez 14 anyagyülekezet tartozott. Nagy felelősséggel járó, de ugyanakkor megtisztelő feladatkör, melynek lelkiismeretes ellátása ugyancsak egész embert kívánt. 

Egyházunk sajtómunkájából is kivette részét. Miután elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségében meghirdetett Bálint György felsőfokú újságíró szaktanfolyamot, egyházunk hetilapjának, az Evangélikus Életnek szerkesztőbizottsági tagjává választották. Ez rendszeres budapesti utazást jelentett, a szerkesztőbizottsági üléseken való részvétel miatt.  Időközben egyházunk országos Sajtóbizottságába is beválasztották. Ebben az időszakban zajlott le az Evangélikus Élet átállása a régi papíralapú megjelenésről a mostani kéthetente megjelenő magazin formátumra. A világi sajtóban is szerepet vállalt azzal, hogy huszonöt éven át munkatársa volt a „Kisalföld” megyei napilapnak.

Sokrétű szolgálatát több állami elismeréssel díjazták:

2014. augusztus 20-án kapta meg a „Pro Urbe Mosonmagyaróvár” elismerő címet a következő indoklással: „Városunkban végzett lelkiismeretes és magas színvonalú lelkészi szolgálatáért, az egyetemes kultúra és hitélet közvetítésében betöltött szerepéért.”

2017-ben Magyarország Köztársasági elnöke „három és fél évtizedes, odaadó lelkipásztori szolgálat, valamint aktív társadalmi tevékenység elismeréseként” a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta számára.

2018-ban Mosonmagyaróvár filiájának számító Levél Községi Képviselő-testülete pedig a 117/2018. számú határozatával Levél Községért díjat adományozta. Az indoklás a következőképpen szól: „ezen elismerést Levél községben a hívekért és az egyházközségért több évtizeden keresztül végzett áldásos és lelkiismeretes munkájáért és hűséges lelkészi szolgálatáért érdemeltek ki.”

37 éven keresztül, 2022. augusztusi nyugdíjba vonulásáig végezte töretlenül a lelkészi szolgálatot. Az igehirdetései, áhítatok minden egyes alkalommal feltöltést adtak, utat mutattak és értéket közvetítettek a hallhatóság számára. S hogy ezek nem üres szavak, bizonyítja az is, hogy az évente megrendezett ökumenikus imahéten prédikációját minden alkalommal zsúfolásig megtelt templomban mondta el.

Nyugdíjba vonulása előtt gondolatait így fogalmazta meg:

„Én úgy vélem, hogy az Úristen szolgálatom során minden szükségeset megadott. Sikereket a szakmai síkon. Elismeréseket a társadalomban végzett szolgálataimért. Erőt a négy gyülekezetben végzendő szolgálathoz. Biztos családi hátteret. Csak hálával tudok az Ő mindeneket megáldó szeretetére gondolni. Nem tudhatom – ahogy egyikünk sem tudhatja – mennyi van még előttem, de remélem, hogy nyugdíjba menetelem után még megad számomra néhány nyugodt, pihentető, egészségben eltöltött évet. Ha pedig erőm engedi, és szolgálatomra bárhol szükség lesz, szívesen fogom tovább szolgálni az Urat.”  

Zámolyi Gyula

Az alábbi interjúval Zámolyi Gyulára, gyülekezetünk korábbi lelkészére emlékezünk, aki 2001-ben a „PRO URBE MOSONMAGYARÓVÁR” elismerésben is részesült.

Ötven évvel ezelőtt, 1953. november 22-én iktatták be a mosonmagyaróvári gyülekezet lelkészi állásába Zámolyi Gyula nyugalmazott lelkészt. Tizenhárom Surdon eltöltött év után került a Lajta-parti város gyülekezetébe. Ötvenévnyi hűséges szolgálatot tudhat maga mögött a nyugati végeken. Ahogyan ő maga mondta, nem tud eléggé hálás lenni Istennek azért, hogy olyan gyülekezet lelkipásztora lehetett, amelynek felé áradó szeretetét a mai napig érzi.

– Hogyan talált egymásra a surdi lelkész és a mosonmagyaróvári gyülekezet? – kérdeztük a jubiláló lelkésztől.

– 1953 júliusában kaptam egy levelet Németh Károlytól, az akkori lébényi esperestől. Kíváncsian bontottam fel a borítékot, ugyan mi dolga lehet velem az esperesnek. Kiderült, hogy a mosonmagyaróvári gyülekezet megbízásából írta a levelet, amelyben a mosonmagyaróváriak bemutatkozó szolgálatra kértek fel engem. Megtisztelő volt a megkeresés, és én szívesen vállalkoztam rá. Délelőtt prédikálnom kellett az istentiszteleten. Emlékszem, a vakon született meggyógyítása volt az igehirdetés alapigéje. Este még egy felnőtt-bibliaórát kellett tartanom, mégpedig egy ószövetségi, egészen pontosan Habakuk próféta könyvéből való ige alapján. Már a bibliaóra megkezdése előtt megkérdezték, hogy ha megválasztanak, elfogadom-e a meghívást. Én egyértelműen igent mondtam. A gyülekezet rajtam kívül még Groó Gyulát és Weltler Ödönt hívta bemutatkozó szolgálatra. Hármunk közül végül mellettem döntött a gyülekezet. Augusztus 29-én egyhangúlag hozták meg az erről szóló határozatot. Bár dr. Vető Lajos püspök mással szerette volna betölteni ezt a lelkészi állást, rövid gondolkodás után mégis megkaptam a jóváhagyását. Az erről szóló értesítést október 23-án kaptam kézhez. Az első gratuláló levelet Turóczy Zoltán püspöktől kaptam, aki többek között ezt írta: „Szeresse úgy az óvári gyülekezetet, ahogyan a surdit szerette.”

– Mikor költöztek az új szolgálati helyre?

– November első vasárnapján költöztünk feleségemmel. A bútorokat Nagykanizsáról vonattal szállítottuk el új szolgálati helyünkre. Emlékszem, nagyon hideg lett azokban a napokban, ami megnehezítette a költözést. 

– Milyen volt abban az időben a gyülekezeti élet Mosonmagyaróváron?

– Megpróbáltam azokat a gyülekezeti alkalmakat megtartani új helyemen, amelyek Surdon beváltak. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt meghirdettünk bibliaórákat. Szombatonként énekkari próba volt. Vasárnap reggelente még gyermek-istentiszteletet is tartottam. Ezek egészen addig mentek, amíg a televízióban el nem kezdték sugározni a délelőtti matinéműsorokat. Akkor sorra elmaradoztak a gyermekek. Ezekben a szolgálatokban nem voltam egyedül, mellettem állt a feleségem, aki bibliaórákat tartott, és az énekkari próbákat vezette. Ő volt a gyülekezet kántora is.

– Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ennek a hosszú szolgálati időnek legnehezebb időszaka 1956 volt.

– Idővel aztán kibővült a szolgálati területe azzal, hogy a környező falvak gyülekezeteit Mosonmagyaróvárhoz csatolták.

– Rajka volt az első gyülekezet, amely Mosonmagyaróvárhoz társult. Első istentiszteletemet 1968 vízkeresztjén tartottam ott. A rajkai gyülekezetnek akkoriban nem volt egy árva fillére sem. Szó szerint a nulláról indultunk. Tizenegy évvel később, 1979-ben Rajka példáját Hegyeshalom és Levél követte. Természetesen ezek a korábbi erős anyagyülekezetek hozták magukkal a fíliáikat is, így lassan a volt pozsonyi egyházmegye fele hozzám tartozott. Ez a helyzet egyébként a mai napig is fennáll.

– Milyen felújításokat sikerült az ötven év alatt elvégezni?

– Mosonmagyaróváron 1960-ban kívülről újítottuk fel a templomot, majd felszentelésének 100. évfordulójára, 1984-ben belülről festettük ki. Rajkán a templomot kívül-belül renováltuk, Hegyeshalomban a torony bádogozását végeztük el, Levélen pedig a parókia tetejét hoztuk rendbe.

– Milyen érzésekkel éli meg ezt a félszázados jubileumot?

– Mindenekelőtt Isten iránti hála van a szívemben, hogy még most, 93 évesen is teljes szellemi frissességgel tudom végezni feladataimat. Vasárnaponként még hallhatom a harangokat és az orgona hangját, és láthatom a népes gyülekezetet, amely rendszeresen megtölti a templomot. Különösen is jó érzés átélni a gyülekezet felém áradó szeretetét, amelyet ez a jubileumi ünnepség is jól mutat. Miben is bízhatnék még? Sokszor éneklem el énekeskönyvünk 66-os énekét: „Te vagy reményem sziklaszála, erősségem, én Istenem…”

Kiss Miklós, Evangélikus Élet 2003. évi 48. szám

Az 1921. évben anyagyülekezetté vált mosonmagyaróváriak első lelkészéről, Szücs Sándorról emlékezünk meg Pröhle Henrik felügyelő barátja írásával, amely a „Lelkipásztor” Evangélikus Lelkészi Szakfolyóirat 1993/2 számában jelent meg. Hamvai az óvári temetőben nyugszanak, kegyelettel őrizzük emlékét.

Szücs Sándor

Szücs Sándorra emlékezünk
(1890 – 1968)

„Két könyvet fogott görcsösen marokra, a Bibliát és a Tragédiát…”

Így emlékezik meg Szücs Sándor volt magyaróvári lelkészről gyülekezetének egyik tagja és volt tanítványa Hárs Ernő, Eretnek Hittanórák című költeményében. És valóban a Bibliából fakadó mélységes hitén és a Madách váteszi filozófiáján alapult Szücs Sándor egész lénye, lelkivilága és gondolatmenete.

1890. május 20-án született a Nógrád megyei Szügy községben. Teológiai tanulmányait Pozsonyban végezte. Az első világháborúban, mint tábori lelkész szolgált a közös hadseregben. 1919-21-ig Raffay Sándor püspök mellett segédlelkészként működött a Deák téri templomban és szolgált a Rákóczi úti szlovák gyülekezetben is.
1921-ben az akkor önállóvá vált magyaróvári egyházközség választotta meg lelkészévé, ahol 1952-ben a pártállam által létrejött egyházi főhatóság részéről történt kényszernyugdíjaztatásáig példátlan hűséggel működött. A reá háruló feladat számára nem volt könnyű, mindig a hit és a magyarság hatotta át. Trianon után a dunáninneni egyházkerület mosoni egyházmegyéjéből mindössze három, túlnyomórészt német anyanyelvűekből álló, majd a kitelepítés révén csaknem elnéptelenedett gyülekezet: Rajka, Hegyeshalom és Levél maradt meg. Utóbbinak filiája volt 1921-ig Magyaróvár, a maga magyar és városi jellegű lakosságával.
 
Mikor 1936-ban magyaróvári lakos lettem, Szücs Sándorhoz nemcsak a lelkipásztori kapcsolat, hanem egyre mélyülő barátság is fűzött, és amikor Csatáry Elek ny. főispán halálával az egyházközség felügyelői tiszte megürült, a közgyűlés engem tisztelt meg azzal, hogy utódjává választott. Az ebből fakadó munkakapcsolat még szorosabbá tette barátságunkat. A vasárnapi istentiszteletek után a lelkészlakon folytatott beszélgetések felejthetetlenek számomra.
 
Milyen volt ő, mint ember? A nógrádi tájnak a nyugati végeken is hűséges fia maradt. Itt is Madách szelleme hatotta át. Édesanyjához, akit a jó Isten hosszú élettel áldott meg, őszinte szeretettel ragaszkodott. Feleségével, dr. Füsti Molnár Mária, köztiszteletben álló szemorvossal és két lányával példás életet élt. Ágnes lánya a Deák téri gyülekezet presbitere és a lelkészi hivatal lelkiismeretes munkatársa. Zsuzsannát másfél évvel ezelőtt magához szólította az Úr.
Szücs Sándor egyenes, bátor, szókimondó ember volt vészterhes időkben is, minden jobbra vagy balra való eltolódás idegen volt számára. Példa erre, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök haláláról a központi utasítás ellenére sem emlékezett meg.
 
Mint igehirdető, gondosan készült minden prédikációjára, jó szónok volt és a dolog természetéből folyik, hogy csaknem mindig elhangzott egy-egy madáchi gondolat. Mint lelkipásztor, szívén viselte valamennyi hívének sorsát. Emlékezetesek a családi otthonokban tartott bibliaórák is. Öröm volt számára barátjának, Szabó József balassagyarmati lelkésszé és a dunáninneni egyházkerület püspökévé történt megválasztása. A balassagyarmati beiktatáson együtt vettünk részt. Ezt az ünnepet sajnos elhomályosította néhány felszólalás, amelyekből az egyházunk fölött egyre inkább tornyosuló viharfelhőkre lehetett következtetni.
 
Azt gondolom, hogy Szücs Sándor volt az Ember Tragédiájának legjobb ismerője. Madách eredeti művének minden sorát betéve tudta és minden gondolatát külön értelmezte. Gyűjtötte a mű valamennyi magyar és idegennyelvű kiadását, és ismerte az arra vonatkozó irodalmat. Ő volt az, aki Szabó József érdeklődését is oly mértékben keltette fel, hogy ő, e munkát folytatta és gazdagította.
 
Az egyházban a pártállam befolyása egyre nagyobb lett. 1952-ben a régi püspököket, köztük Szabó Józsefet állásukból felmentették és szinte természetes, hogy a meggyőződéséért mindig bátran kiálló Szücs Sándort, ereje teljében nyugállományba helyezték. Az előbb elmondottak ismeretében nem nehéz elképzelni, milyen súlyos teherként nehezedett rá hazánk, egyházunk és egyéni sorsa.
 
A közélettől teljesen visszavonult és kizárólag családjának és tanulmányának élt. Hátrahagyott feljegyzései és fogalmazványai bizonyítják lelki kínlódását, de ezekben az években is a Szentírásból és a Tragédiából merített erőt. Az Úr huszonöt évvel ezelőtt, 1968. április 28-án hívta el az örök hazába. Kívánságának megfelelően az Újszövetség és a Tragédia egy-egy példányával együtt helyezték örök nyugalomra a magyaróvári temetőben.
Prőhle Henrik
Forrás: Lelkipásztor 1993/2. száma