Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. (Jn 11,25)
A keresztény ember hitében megáll a keresztelő kútnál, mikor a születés és élet csodája megerősödik az Isten Szövetségének jelével. Ott vagyunk a hit megerősödésénél (konfirmáció) és imádsággal kísérjük egymást. Isten áldását kérjük az elköteleződés ünnepénél, mikor a jegyespárok házaspárrá lesznek.
Így természetes, hogy a földi élet végén is megállunk!
Az evangélikus temetés során Isten igéjét visszük a gyászolókhoz. A feltámadás és az örök élet reménységével osztozunk a gyászolók súlyaiban!
A temetések szertartásai előtt egy rövid egyeztetést kérünk a hozzátartozóktól, mert a szertartásokról anyakönyvezést kell végeznünk. Az egyeztetés testvéri légkörben történik. A szertartást követő vasárnap pedig Istentiszteleti közösségben is gondolunk az elhunytakra, valamint minden egyházi esztendőben, Örökélet vasárnapján is gondolunk azokra, akik az adott egyházi esztendőben elhunytak.
Gyászoló testvéreinket imádságban hordozzuk!